Kedvesem jön értem és innen megyünk majd tovább.
Régóta keresgélünk párokat, én már kezdtem kicsit beleunni, de tegnap véletlenül olyan emberkével futottam össze az egyik oldalon, aki adott egy nevet és elérhetőséget, privát swinger partyt szerveznek . Felvettem a hölggyel a kapcsolatot és jelentkeztem is a bulira a párommal együtt.
Érdekes lesz így a jövőhét vége is .
Külön mind a ketten részt vettünk többes szexben,- és itt most nem a bdsm-re kell gondolni, mert ugye ilyen esetben ez kizárt - de együtt nem voltunk még. Én úgy gondolom kicsit fenntartással fogadja hogy én jól fogom érezni magam, de hát majd kiderül. Erről az oldalamról nem ismer és nem is ismerhet.Én örülök a lehetőségnek , és most már ő is. Tegnap amikor elmeséltem neki nagyon nem tűnt lelkesnek, szerintem aggódott azért hogy csak miatta szeretném, pedig ezt annyiszor megbeszéltük már, hogy nem miatta, hanem magam miatt is . De majd beszámolok a történtekről :)
Visszatérve az esti talira..fiatal pár, kedves a nő nagyon, msn-en beszélgettünk eddig csak, ott szimpatikusnak tűnt, de majd kiderül mi lesz a személyes találkozón.
Jó későn fogunk hazaérni szerintem, de reggel aludhatunk, igaz délután van egy másik találkozónk Pesten, ők bdsm kapcsolatban vannak . Az is érdekes és izgalmas lesz. Amennyire nem volt senki most hirtelen nagyon sok ember lett akikkel tudunk találkozni .
Remélem azért a mai, és a holnapi találkozó is eredményes lesz , de ezt is meg fogom írni :)
Azt tudom, hogy a pálca ma sem marad otthon, helyet kap a kocsiban, és van egy olyan érzésem, hogy Ceglédre menet és visszafele is elő fog kerülni, és szerepet fog kapni :)
Hmmm..úgy gondolom azért remek hétvége elé nézek, és nem csak azért mert találkozók lesznek, hanem azért is mert együtt lehetek a szerelmemmel, és ez jóóóóóó :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése