2010. október 21., csütörtök

Nem vesztem el, meg vagyok még, csak iszonyat sok dolgom volt mostanában, és valahogy sosem jutott időm arra, hogy írjak, de most bepótolom.
Nos a péntek este remekül sikerült, igaz nagyon fáradt volt szegénykém, hiszen talpon volt több mint 24 órája, de azért természetesen nem hanyagolt el engem sem :) Kellemes este volt, és vége tetszett a legjobban. Elaludt a kanapén, én betakartam, és néztem ahogyan alszik, meg közben a tévét is :) Mint egy igazi pár olyan volt a szitu, és ez tetszett nagyon nagyon :)) Olyan lélekmelegítő helyzet volt, pedig nem történt semmi különös, de akkor is jólesett.
Nem ment vissza a a héten, úgyhogy itthon van, így sikerült kedden is találkozni. Az egy kicsit húzósabb nap volt, meggyötört azért rendesen, folyt a könnyen, és egyik vesszőcsapástól tényleg zokogni kezdtem mert nagyon fájt. Élvezte ahogyan könnyes szemmel, szipogva , sok nyállal szoptam :) Meggyötörte a melleim is és a puncimat is rendesen, csipeszekkel, sulyokkal és a korbáccsal. Nagyon lefárasztott, a fájdalom nagyon sok erőt vesz ki belőlem,  de annyira jó érzés mégis, feloldódni benne, és eggyé válni az érzéssel.Alig bírtam már állni, remegtem rendesen, de ez olyan kéjes remegés volt, szeretem ezt az érzést .
Kedden nem olyan sok idő jutott egymásra, mert ment délután dolgozni, de azt gondolom akkor is nagyon jó volt, hiszen vele voltam, és tartalmas volt az az idő amit együtt töltöttünk. Nagyon nagyon szeretem őt .
Pénteken vagy szombaton megint találkozunk, és már nagyon várom. Mondtam neki hogy legszívesebben visszamentem volna hozzá amint hazaértem. Egyre jobban vágyom a közelségére, és egyre jobban tud hiányozni nekem az hogy vele legyek. Gondolatban persze mindig nála járok, hiszen nincs olyan pillanat amikor ne jutna az eszembe . Ma már ő is tisztában van azzal,hogy mit érzek iránta és hogy mennyire mélyek az érzéseim, és amint látom ez  nincs ellenére  :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése