Kín és gyönyör ...

2010. december 31., péntek

Mindenkinek nagyon boldog új esztendőt ! :)

1 megjegyzés:

Névtelen2010. december 31. 16:49
Neked is Boldogat és buját ;-)
VálaszTörlés
Válaszok

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. - Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. - Az az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. - Az az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. - Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért... - Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Amikor abbahagyod, megállsz, hogy levegőhöz juss, vagy mert már elélveztél s félholtan fordulsz le rólam az ágy puha, meleg paplanfelhőjébe… akkor, akkor érzem igazán mennyire hiányzol belőlem. Rész vagy bennem, s ha kivonulsz belőlem, elveszítettnek érzem önmagam. Az önkielégülés csúcsa után, a bódulat lejtőjén lefelé hömpölyögve is csak sikítanám, hogy újra, kérlek újra tarst az ölelésedben, vess a hátamra, erővel, karjaim szorítsd az ágyra, mint az őrültet, ha leszíjjazzák, csókolj még, könyörögnék, az arcomat, nyakamat, míg könnyeim nem csordulnak végig az arcomon, le egészen a finoman ágaskodó, rózsaszín mellbimbókig. Kívánlak, percenként, s néha elmémben súrolom a nimfománia határát a szexualitás fontosságát tekintve, létemben betöltött szerepével. De feleszmélve azt mondhatom csak, hogy őrült s mániákus nem lehet az, ki magától a jót el nem veti. S én nem vetem el, hiányzik pillanatokban, percekben, s olykor hiányzik, ha megadod, mert a mámor a féktelen, mély bódulattól eszemet veszi, s nem tudom józanul megélni, s kívánom, örökké tartson, sok pillanatra elegendő legyen a vágy, s ne pusztán múló, szép emlékké halványuljon az idő öregedésével

Nehéz ama szobák tapétaszíneivel kárpitozni emlékezetem,amiken Te sohasem haladsz át velem.Nehéz oly vakká lenni,hogy tisztán elképzelésből éljek Néked,a valóságon innen, a rajongás fátylába fogódzva.Nehéz, hogy annyi a világ, ami Veled történik,még akkor is, ha nem történik semmi,hogy nem tudok Hozzád menni,sem magamhoz visszajönni,s az akaratom képzelt krétaköremind szorosabbra gyűrűziks hogy ott, ahol ép állasz, ér a láthatár véget.Minden olyan körülzárt, lehatárolt, végess csak ha könnyes alázattal megtörten nézlek,érzem egyetlen percre, hogy arcon lehelt a végtelen.

Magamban hordozlak mióta élek.

Ha elátkozol, akkor is áldalak.

Éveim fogynak, mint égő gyertyaszál

s látod, egyre több leszek általad.

Te adsz erőt, mikor gyengül a karom.

Hited lobogása éltet, táplál.

Óvjuk már a hulló homokszemeket,

hol a hajnaltűz ébren talál ránk.

Földre borult arccal gyónom meg neked

a be nem vallott férfi bűnöket,

egy élet árán feloldozást adhatsz,

ha kísért még emléknyi bűvölet.

Hisz úgy fáj nekem, ha nem vagy itt velem,

mintha lángok közt parázson járnék.

Nem sóvárogtam talmi kincsek után,

hogy vagy, az a legnagyobb ajándék.

Köröttünk világrendszerek estek szét.

Én őrzöm égre karcolt névjegyed

földi csillagmását s úgy várom csendben,

veled az utolsó ítéletet.

"Hallgatom szavaid, simogatnak, álmaim mögé bújnak, érzem rezgéseid... és szinte észrevétlen ébred testünk... az esőtől ruhánk ránktapad, gőzölög bőrünk melegétől minden perc... halkan súgod fülembe vágyad, hogy kívánsz, itt és most akarsz... szád izzó vasként fonódik feltárulkozó nyakamra... láthatatlan bélyegével pecsételve. Szavaid már elvarázsoltak, megsimogattak, életre hívták szunnyadó vágyam..., s most ajkaid érintése felszította a bennem nyugvó parazsat. Lassan lángolni kezd mindenem... kezem arcodhoz érintem, simogatom, lágyan cirógatom. Arcom hajad borzolja, ujjaimmal táncolnak a szálak. Szád finoman mozdul, siklik pontról, pontra.. új és egyre újabb meglepetést okozva bőrömnek. Nyelved segíti kalandozását, vállaimon csúszik érzékiséged. Halkan nyögöm a semmibe, kívánlak... míg csókolsz, kezed tétován útnak indul... kutatva hajlataim, lágyan furakszik átnedvesedett blúzom alá. Az esőtől tapad minden, selymes ujjaid sziluettje kitekint az anyagon át... bőröd melege felitatja nedvességem, siklik minden mozdulat."