Néha az ember hibázik..Én is hibáztam. A legutóbbi bejegyzésem egy levél volt, amit elküldtem a kedvesemnek. Ma már tudom nem kellett volna, ez lett a vesztem. Nemigazán úgy reagálta le ahogy szerintem a legtöbben tették volna, inkább ne szólt volna semmit.
Szólt, és igen kemény szavakkal illetett. Sokat gondolkoztam az elmúlt időszak alatt, mit és hol rontottam el. Kapcsolatunk szenvedélyes volt, veszekedések  és égig emelések, örökös hullámvasút.
Földet értünk, vége a közös utazásnak. Nem kellek neki, és azt hiszem igazából sosem kellettem. Az érzést akarta csak, a játékot az sm-et és nem engem.
Őszinte voltam, leírtam ami bennem van  lehet nyálasan, csöpögősen de ezt éreztem akkor , abban az adott pillanatban .Szerettem, de erre nincs szüksége, nem kell a bújás a simogatás a csókok neki, nem kell a gyengéd ölelés, csak a kő kemény dolgok. Én viszont NŐ vagyok, és igénylem ezeket a dolgokat is . szükségem van hogy érezzem szeretnek, féltenek, óvnak és fontos vagyok a másiknak, és mindig, nem csak akkor és ott amikor játszunk. ezeknek az érzéseknek folyamatosan jelen kell lenni.
Vele való közös utazásom lezárom, lezártam, és kezdődik számomra egy teljesen más, egy teljesen új élet, valaki más oldalán, más mellett.