21:32
Van isten, nem vártam hiába, bejelentkezett !!!!
Jön haza holnap, nem kell kint annyi kocsi ! Boldog vagyooooooooook !!!:))))
19:46
Csend van, hatalmas nagy csend , napközben eltereltem azért a gondolataim, mással foglalkoztam, de most hogy itt ülök a szobámban, ez a csend nagyon tud fájni. Nézem az msn-t várom hogy bejelentkezzen, igaz az is lehet hogy teljesen hiába , de nem baj, időmből kitelik, nem szeretnék lemaradni róla, ha véletlenül valami csoda folytán idekeveredik.
Azért erőteljes hiány érzetem van, azt viszont nem tudom, hogy ez az idő múlásával erősödni vagy csökkenni fog.
Eldöntöttem, hogy a napjaimat hasznosan és aktívan fogom eltölteni akkor talán jobban halad az idő, és nem agyalok annyit. Ez rendben is van, csak még az estékre kell kitalálnom valami jó programot, mert azok lesznek a húzósak, és ráadásul egyre korábban is sötétedik. Lehet előveszek pár könyvet, és belevetem magam az olvasásba, úgyis nagyon régen volt már arra időm. A tévét nem nézem, mert nincs benne nagyon olyan műsor ami nézhető lenne, igaz most is be van kapcsolva, de csak háttérzajnak.
Van egy csomó hivatalos ügyem, azokat is el kéne intézni.
Ma Gergő barátom remek önéletrajzot gyártott nekem, én meg hozzá fotókat. Nah az is nagyon szép volt, mire csináltam magamról egy értékelhető képet :) Pedig de sok fényképem van, csak kicsit más témájúak, igen csak meglepődnének, ha azokkal szembesülne a munkáltató :)
Olyan sütemény vagy édesség ehetnékem van, holnap sütök valamit, valami csokisat szivesen megennék , kell a boldogság hormon ugylátszik :)
A barátnőmtől remek kaja receptet is kaptam, fűszeres mézes tarja, azt is meg fogom csinálni valamelyik nap az is biztos .
Bogarásztam a neten, és találtam egy nagyon jó kis részletet egy történetből. Igazából nem akarok ide másolgatni, vagy teletenni más gondolatával a saját blogomat, de úgy éreztem, ezt meg kell osztanom másokkal is .
Íme:
- Mi az, hogy "igazi"? - kérdezte egy napon Bársony-nyuszi a Bőr-lovacskától, amikor egymás mellett feküdtek a hintaszék alatt.
- Azt jelenti, hogy van bennem valami, ami zúg és kiáll belőle egy fogantyú?
- Az, hogy "igazi" az nem azt jelenti, hogy milyennek csináltak. - felelte Bőr-lovacska.
- Az, hogy "igazi" vagy, az csak úgy, váratlanul történik veled. Amikor egy gyerek hosszú-hosszú ideje szeret téged magadat, akkor attól leszel igaz.
- Nem fáj az? - kérdezte Bársony-nyuszi.
- Néha fáj. - mondta Bőr-lovacska, mert ő mindig megmondta az igazat. - De ha igazi vagy, akkor nem törődsz vele, hogy fáj.
- Hogy történik ez? Hirtelen? Úgy, mint amikor felhúznak? Vagy apránként?
- Nem hirtelen történik. - mondta Bőr-lovacska - csak történik. Lassan. Soká tart. Ezért nem szokott megtörténni olyanokkal, akik könnyen eltörnek, vagy elszakadnak. Mire igazi leszel, addigra rendszerint már majdnem az egész szőröd elkopott a sok szeretettől és simogatástól, amit kaptál, és a fél szemed is kiesett már, és minden ízületed lötyög. De ha "igazi" vagy, akkor már nem tudsz csúnya lenni, legföljebb azok szemében, akik úgyse értenek semmit.
Nekem nagyon tetszik :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése